- Budapest legnagyobb épületei közé tartozik, és egyben a főváros legnagyobb temploma. A Bazilika ugyanolyan magas, mint a Parlament, a csúcsa 96 méter. Ez a magasság a budapesti építészeti törvények szerinti maximális határ. A két épület egyforma, maximális magassága azt is szimbolizálhatja, hogy itt a világi és a keresztény hatalom egyformán fontos. Ha szeretnéd látni a lélegzetelállító, 360 fokos budapesti panorámát, akkor 364 lépcsőfokot kell megmásznod – vagy egyszerűen beszállsz a liftbe.
- Mielőtt a templom létrejött volna, az egykori épület színházként szolgált, sőt még állatviadalok is voltak. A XIX. század elején kezdődött a tervezési folyamat, miután egy templom már akkor is ideiglenesen működött ott. Fél évszázados építkezés után 1905-ben elkészült a Bazilika a mai formájában. Még a híres építész, Ybl Miklós is részt vett a belvárosi monumentális épület tervezésében.
- A Szent István Bazilikának összesen hat harangja van. Öt kisebb a bal oldali toronyban, és egy a jobb oldalon. Ez utóbbit úgy hívják, akár a Bazilikát: Szent István, az első magyar király után kapta a nevét. Ez az ország legnagyobb harangja, 9250 kilogramm súlyú és évente kétszer is hallható: egyszer az augusztus 20-i ünnepen valamint Szilveszter éjszakáján éjfélkor. Az öt kis harangot magyar hercegek és szentek után nevezték el, és 1993-ban öntotték Passau-ban, kivéve a Walser Ferenc által 1863-ban Pesten öntött Szűz Mária harangot, amely a legnagyobb közülük, 3100 kg.
- A bazilika nagy orgonája 1905-ben készült Angster Józsefnél. Az orgona hangképe és mérete a francia irányelvekre emlékeztet, amit az magyaráz, hogy Angster a párizsi híres Aristide Cavaille-Coll-ban tanult. Az orgonaházat Thék Endre műbútorgyára készítette. Ez a hangszer sokszor került felújításra az elmúlt században. Az utolsó felújítás 1982-ben történt, amikor új, modern 4 manuálos játéksztalt, új homlokzatot és 13 további regisztert kapott. Jelenleg 93 regisztere és 6507 sípja van! A legnagyobb 10 méter, míg a legkisebb csak 6 milliméter, kicsivel több mint ½ centiméter! Kétségtelen, hogy ez az orgona Budapest egyik legnagyobb és legszebb hangszere.
+1: Ha már itt tartunk, és szeretnél kiteljesedni a Szent István Bazilika monumentális falainak elbűvölő élményében, miközben a nagy orgona magasztos hangját hallod, hetente kétszer megteheted! Választhatod a rövidebb (és gazdaságosabb) koncerteket hétfőn, vagy az exkluzív pénteki „2 orgona – 2 szólista” hangversenyünket, amelyen azt is megfigyelheted, hogy hangzik a nagy orgona a kisebbhez képest. Ne feledd, a kisebbet bármikor hallhatod, de a nagy orgona csak a hétfői és pénteki koncertjeinken szólal meg.